Feloldatnák a medvék kilövési tilalmát az RMDSZ-esek
2017. június 29. 16:52, utolsó frissítés: 16:52
A medveprobléma sürgős megoldását kérték a miniszteri kihallgatások alatt az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai
„Életveszélyessé vált Székelyföldön a medvék elszaporodása, az elmúlt héten is emberre támadtak Hargita megyében, sürgős megoldást várunk a szakminisztériumtól, hiszen minden perc életmentő. Elfogadhatatlan, hogy emberek életét, testi épségét veszélyeztetik Székelyföldön a településekre élelemért behatoló medvék. Nem mellesleg a baromfiudvarban és a veteményesben is kárt tesznek. Annak ellenére, hogy a Székelyföld területén elő medvék a védett állatok közé tartóznak, kilőhetnek minden éven egy bizonyos számú állatot a minisztérium által meghatározott kvóta alapján. Ezt a kvótát két éve nem határozták meg, nem ritkították vadászattal az állatállományt. Sürgős intézkedésekre van szükség, éppen ezért számos kérdéssel fordultunk az illetékes miniszter-jelöltekhez az ügy mihamarabbi megoldása érdekében a mai meghallgatásokon” – véli Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora, aki elmondta, hogy a Szövetség frakcióinak tagjai az ügy megoldását sürgették a szakminiszter-jelöltek meghallgatása alatt a parlamentben.
Tánczos hangsúlyozta, hogy az RMDSZ parlamenti frakcióinak tagjai az elmúlt időszakban számos intézkedést hajtottak végre annak érdekében, hogy megoldják ezt a helyzetet, azonban ez idáig a környezetvédelmi minisztérium nem vette komolyan az ügyet.
„Az ügyben jelenleg a környezetvédelemi minisztérium tud megoldást nyújtani ezért, azt kértük a miniszteri tárca várományosától, hogy beiktatását követően miniszteri-határozattal rendezze az ügyet, annak érdekében, hogy szüntessék meg a kilövési tilalmat. Ígéretet kaptunk arra, hogy prioritásként kezeli az ügyet és hamarosan jóváhagyja a kilövési tilalom ideiglenes felemelését és beiktatását követően a medvék által tett károk azonnali térítését irányozná elő, valamint tanácskozást szervezne illetékes szakemberekkel és intézményvezetőkkel annak érdekében, hogy minden megyében testreszabott kilövetési kvótát szabjanak meg és megtalálják a megfelelő megoldásokat a problémára” – fogalmazott Faragó Péter, az RMDSZ képviselőházi környezetvédelmi bizottságának titkára, majd hozzátette, Románia ad otthont az Európai Unióban élő medvék közel felének, míg az EU-ban 1000 km2-en 2 medve él, Románia esetében ez a szám közel 30.
Az RMDSZ parlamenti csoportja további törvény-kezdeményezést dolgozott ki annak érdekében, hogy ezentúl minden év február 28-ig a szakminisztérium állapítsa meg a medvékre vonatkozó kilövési kvótát, illetve a tervezet szankciókat ír elő a határidők be nem tartására. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
Régi oldal >
Románia termeli a legkevesebb települési hulladékot az uniós tagállamok közül
Környezetszennyezés miatt halomra büntette az autójavító műhelyeket a Környezetvédelmi Őrség
„Nemtörődömség Maratonja” - az EU adna pénzt az erdőkre, de nem arra akarják költeni, amire kéne, mondja a WWF
EB: Románia is elmulasztotta frissíteni az árvízkockázati térképét, ezt pótolni kell